2015. július 30., csütörtök

Antikrisztus?! - brutális intézkedések


Bertha Dudde a végidők próféciájának részlete

Bertha Dudde több ízben kapott látomásokat amelyeket közölt az utókor számára amelyben az Isten hozzá egyes szám első személyben szól tehát a közléseit így kell értelmezni is. A dőlt betűs részek tehát az ő közlései a többi a magyarázatunk a közlések megértéséhez.





Antikrisztus - brutális intézkedések


Látható hatalom fog uralni titeket, akik egy láthatatlan hatalmat nem akartok elismerni és ez a hatalom az utolsó hit próbátokat kiköveteli, mert ő ellenem harcol, és titeket is ellenségemnek akar kinevelni. Ezért minden hitetekre, erőtökre szükségetek lesz, hogy ellenálljatok neki.

Magyarázat:
Ez a látható hatalom jelenleg a titkos háttérhatalom avagy az Antikrisztus útjának előkészítői amiről szó van. A láthatatlan hatalom pedig Isten hiszen ő számunkra láthatatlan. Az Antikrisztus az embereket Isten ellen akarja uszítani, többek között ha bármi rossz történik a földön legyen az éhinség járvány, természeti csapások, mindet fel fogja használni hogy meggyőzze az embereket ezt Isten szabadította rátok, ezért hagyjátok el a hiteteket Isten felé, és hódoljatok nekem. Aki olvas egy kicsit is s dolgok menetét figyelve, rájöhet hogy amik meg voltak írva be is következnek majd, és Isten nem azért engedi majd hogy rengeteg csapás érje az emberiséget mert nem szeret bennünket, mindinkább azért hogy még jobban tartsátok meg a hiteteket, mert aki hisz a végsőkig az megmenekül. Ezen csapások a föld megtisztítását fogják szolgálni, hiszen ha körbenéztek már most is rengeteg a gonoszság, és Isten éppen ezt nem akarja engedni, az őt követőkkel szemben. 

Sokan meghajolnak az uralkodó előtt, aki arany hegyeket ígér nekik, ezért azonban mindenféle hit és szellemi javak odaadását követeli. Hatalmának és uralmának elismerését követeli, és az örökkévalóság urának, a szerető és igazságos Istennek az elutasítását - aki egyszer minden embert felelősségre von akaratáért, gondolkodásáért és cselekedeteiért. Így tehát ismét ellenáll nekem, egy rövid időtartamú ütközet lesz, amely azonban a hívők számára nehéz lesz, mert szorongattatva lesznek embertelen módon, mely Krisztus megvallását nagyon nehézzé teszi nekik. De a tiszta igazság tudata, a megnyilvánuló segítségem, eljövetelemben való remény, és az új paradicsomban való életlehetőség erőt fog adni nektek, hogy kitartsatok és ellenálljatok a világi hatalom oldaláról jövő minden ostromnak.Tietek a Szavam, ami köt engem, hogy nem hagylak el a szükségben bennetek, és erre sziklaszilárdan építhettek. Ismerem enyéimet, és minden egyesnek segítek, ha csakis rám bízza magát, ha csak bennem hisz.

Sokan be fognak hódolni a titkos háttérhatalomnak 
( Antikrisztusnak ) amit már a most is tapasztalhatunk. Mekkora korrupciós botrányok pénz sikkasztások állami szinten, de a magán szférában is uzsorások, embereket kiszolgáltatók, kapzsik fösvények vesznek bennünket körül??

Politikusok, akik közvetve de sokszor közvetlenül is érintettek és tudják hogyan lehet az embereket sanyargatni, megtéveszteni, hitelekkel, különböző, ígéretekkel. Már most is vannak akik pár száz ezer esetleg ezer forintért elárulják egymást, zsarolják vagy becsapják? ezek csak nagyon kevés példák, ahhoz képest amikor valójában bekövetkezne egy országos, vagy világ méretű éhezés.. Akkor mutatkozik igazán kik is vagyunk valójában? 


De jönni fog valaki, aki éles értelmével, széles tudásával és más uralkodókkal szembeni szívélyességgel elvakítja az embereket. Mindenki odaítéli neki a szervezési tevékenységhez való jogot, mindenfajta hit, és hitbeli irányzat szorongattatásának végrehajtásához. Mert ő minden szellemi törekvést hamis irányba fordult életerőként fog feltüntetni, amelyet a földi igények javítására kellene használni. És mindenhol követőkre fog találni, akik elismerik, és eljárnak minden szellemi munka ellen. Ezért földi szolgáim helyzete nehéz lesz.

A szorongattatás időszaka a Fenevad képében amelyet már korábbi cikkekben is olvasni lehetett,
Kész tények elé állít, megtéveszt a pénzt fogja uralni, ezért is akarnak minél előbb bevezetni a világon egy új Világkormányt aki mindenek felett áll nemzetek és világcégek felett is. Egy új egységes ellenőrizhető világuralmi rendszert.


Elsőként minden olyan eszközt el akarnak venni tőletek, amelyek szellemi tekintetben képessé tesznek titeket tevékenykedni, de egyenként is üldözni fognak benneteket, és a földi hatalom bosszút áll gondolkodásotok és tevékenységetek miatt. Aztán földi szükségbe estek olyan rendelkezések miatt, amelyek a hívőknek módfelett keménynek és kegyetlennek tűnnek, és azok is, úgyhogy én szellemi úton sietek segítségetekre. Nyilvánvalóan fogjátok érezni segítségemet, valamint azt is, hogy nálatok vagyok, és mindenki szükségéről tudok, segítek nektek, ahogy eljön az ideje.


Akik viszont  kitartanak Isten mellett, üldöztetve lesznek, ők az igaz keresztények akik nem hódolnak be a pénzvilágnak, és olyan földi egyházaknak sem akiket szövetségesként tudhat majd a Világkormány azaz az Antikrisztus.  A földi szükség itt szintén az anyagi világ a pénz, hiszen olyan intézkedéseket fognak behozni amelyekkel a Fenevad bélyege nélkül ez lehet egy beültetett chip, vagy valami egyedi azonosító bélyeg a testünkön hogy csak akkor vásárolhatsz és elégítheted ki szükségleteidet hogyha ezt viseled.  


Az Antikrisztus el fog jönni, és vele a közeli vég minden jele. Mert ahogy megkezdődik a hitért folyó harc, biztosan számolhattok a közeli véggel is, amely nem sokat várat magára, mert ez a küzdelem olyan keménységgel brutalitással folyik le, hogy magamnak kell jönnöm, hogy az enyéimet a legmélyebb szorongattatásból megmentsem, és felemeljem őket a béke Birodalmába. Aztán eljön az utolsó ítélet, és ellenfelem hatalma hosszú időre megtörik.

Amikor eljön akkor közel lesz a vég is, fel fognak gyorsulni az események. De Isten ahogyan az özönvíz idején Noét megmentette, most is be fogja tartani a szavát és eljön hogy felemelje az övéit, itt az elragadtatás időszakát értjük, amit még nagyon kevesen értenek, de a Bibliában a jelenések könyve utolsó fejezeteiben találhatunk utalásokat közléseket hogyan fognak bekövetkezni.
Az ördögöt és vele az Antikrisztust és az ő hódolóit hosszú időre kivonja a forgalomból, 

Jelenések könyve így írja :

egy angyal 1000 évre lánccal kötözi meg, és az alvilág mélységébe veti, hogy fogsága ideje alatt ne tudja megtéveszteni a népeket 
(Jel 20, 1-3) "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése