2015. augusztus 2., vasárnap

Bevándorlók Európába előre látása egy norvég idős hölgytől..


Bevándorlók Európába előre látása egy norvég idős hölgytől..

Amikor olvastam a cikket interjút legelőször bevallom hezitáltam hogy érdemes e közzé tenni hogy mekkora valóságalapja van ennek a látomásnak. De amikor elkezdtem nyomozni több szálon át mire a meggyőződésem is alátámasztotta hogy valóban elhangzottak ezek a szavak akkor 1968 - ban. 
Egy olyan időszakban amikor az emberek egy biztonságosnak vélt jövőt képzeltek maguknak, és egy olyan ország lakosától amelyben amúgy is kiemelkedő fejlődést eredményezett az akkori gazdasági rendszer.




A jóslatból  egy részlet a jelenlegi helyzetet érintően:

„A szegény országokból az emberek Európába fognak majd áramlani. [1968-ban az immigráció mint olyan, még nem létezett. – E. Minos] Skandináviába is sokan jönnek majd, és Norvégiába is. Annyira sokan, hogy az ott élő emberek már nem szeretik majd őket, és keményen fognak velük bánni. Majdnem úgy, mint ahogy a zsidókkal bántak a második világháború előtt. Aztán betelik a bűneink teljes mértéke.” [Az immigráció témájánál némileg ellenkeztem. Akkoriban ezt még nem értettem meg. – E. Minos]





Valljuk be nem kell ahhoz főiskolai végzettség, sem pedig egy nagymértékű intellektuális és lexikális tudás hogy észrevegyük amik folynak a világban - a szemünk előtt zajló nagyon gyors  események.... jelen pillanatban az a hanyatlás felé vezeti az emberiséget, amit csak is a saját maga egoista, hatalomvágy, anyagi javainak felhalmozására irányul, és amit minden ember legbelül tudat alatt ismer, hogy ezen földi gazdagságot egy pillanat alatt elveszíti amikor eltávozik a földi létből. A bevándorlók a harmadik világból érkeznek, és akiket kényszer behatásának következtében, irányítják bizonyos háttérhatalmak európa a civilizáltabb társadalmi életű országok felé.. Egyfajta demográfiai, nemzetek összekeveredését szorgalmazó háborút folytatva, hogy miért??  Nem másért mint azért mert akik a világhatalmi rendszert kívánják felépíteni az embert nem humánusan veszik számba, csupán egy sorszámmal ellátott fogyasztóként egy ( eszközként ) Az emberekből kitiporják az egymás iránti szeretetet, olyan intézkedésekkel amelyek rákényszerítik a saját fennmaradásuk érdekében hogy teljesítsék azokat. Lásd. : karrierfüggés a kihalóban lévő európában... nem a családot tekintik előnyben, hanem először a tudást, pozíciót, és a vele járó anyagi javakat, attól leszel valaki... A család ami a társadalmak, nemzetek gyarapodásához a elengedhetetlen volna, közvetett módon igyekezték elfojtani a mindenkori médián keresztül, betervezve egy fogyasztói,  ám lélekszámban csökkenő európát, ( Árak emelésével, megtartva az anyagi javaik mértékét )   Jelenleg a bevándorlással próbálják pótolni a fogyasztói hiányt, de ha csak erről volna szó?!   Zűrzavart és káoszt akarnak okozni belviszályt, forradalmat, demagóg vallási, és nemzetek közötti összeférhetetlenséget, majd a végén a ki akarják jelenteni egy közös világegyház létrejöttét, ami már nem fog messze állni a végidőkben szereplő próféciáktól sem. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése