2015. augusztus 29., szombat

A bevándorlókra figyelünk miközben a háborúra rendezkedik az USA

Elképesztő menekültáradattal kell megbirkózni a közeljövőben, és azt tudni kell akik már átjutottak Orbán "vasfüggönyén" a jelenlegi tele kommunikációs  rendszereknek köszönhetően még többeket fognak arra buzdítani hogy kövessék és jöjjenek Európába. Itt igazából egy hatalmas elterelő hadműveletről van szó amit a már korábban megírt titkos háttérhatalom irányít és aminek a célja igazából hogy lekösse energiánkat, elvonja figyelmünket miközben ők gazdaságilag fosztják ki Magyarországot és a meggyengített Európai országokat. 




Sajnálatos hogy a menekültek többnyire áldozatai és nem élvezői a jelenlegi helyzetnek. Mi az okozatot szidjuk és látjuk, nem pedig a valódi okát mindennek, és persze a következményei elképesztően súlyosak és fájdalmasak lesznek azoknak akik nem lesznek kellő módon felkészülve a történésekre. Amerika és a mögötte álló háttérhatalom népek olvasztótégelyévé kívánja látni Európát, ahol a zűrzavar keltés és hatalmas vallásháborúk közepette fogja a világ - legalábbis jelen esetben - európa megmentését kieszközölni hogy az emberek ismét tőle a indig is hatalmon lévő csak más nevekkel illető háttérhatalomnak hódoljon. 

Minden háborút a vallási okokra vezethetünk vissza, amely probléma igazi gyökerét csak azok tudják megérteni akik kezükbe veszik a Bibliát és összeegyeztetnek bizonyos eseményeket történéseket. Akinek nem tűnt még fel egy igen lényeges szempont az bizonyára most észre veheti hogy a Római Katolikus Egyház a Vatikán hallgat.....  vajon nem az volna a leglényegesebb szempont hogy a kereszténységet megvédjék ahogyan tették századokon át?? Nem itt valami egészen más történik ugyanis még a vallások összeolvadásán is fáradoznak amit éppúgy nem tárnak fel előttünk mint azt hogy a bevándorlók nem az igazi veszély Európa lakosai számára.  Erről részletesen később...






A PÁPÁRÓL:
Legalább annyira eltökélte magában, hogy ő lesz a világ ura, miként Konstantin volt a maga idejében. Négy kormány oltalmát élvezi. Ő a 20. század legismertebb személyisége. 91 ország vezetőjével ápol személyes barátságot. A világ népei úgy tekintenek rá, mint aki képes egy világszéles erkölcsi kormányzat felállítására, erős vezetéssel. Tizenhat ezer újságíró tudósított amerikai látogatásáról.

A PÁPASÁGRÓL:
Az amerikai nagykövet úgy nyilatkozott, hogy a Vatikán egy egészen páratlan „figyelőállás” . A Vatikán már szombaton tudja, mi fog történni hétfőn a világ különböző pontjain. A pápai hatalom építménye már most készen áll a világszéles kormányzatra.

Kell még ettől nagyobb hatalom?? Azt tudjátok hogy az egyház már a kora középkorban szövetségre lépett az állammal? és ennek eredményeként fogadtatták el a keresztényekkel a Vasárnapot a szombat ünneplése helyett? A bibliában keress rá hány alkalommal írják le a vasárnapot?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése