2015. június 27., szombat


 NEPÁLI  FÖLDRENGÉS  3200 felett a halottak száma


A legfrissebb összesítések szerint 3218-an haltak meg a szombati földrengésben, és 6538-an sérültek meg Nepál területén. A fél nappal korábbi, vasárnap esti hivatalos katmandui tájékoztatás még 2430 halottról szólt.
A hivatalosan megerősített adatok szerint a földrengés után a Mont Everesten elindult lavinákban 18-an lelték halálukat.
A Himalayan Times című nepáli napilap azt írta hétfőn, hogy a halottak száma elérheti a nyolcezret is. Az újság a helyszínen tevékenykedő mentőcsoportok és a katasztrófa következményeinek felszámolását irányító helyi illetékesek beszámolói alapján közölte ezt a becslést.
A 7,9-es erősségű szombati földrengés volt a legsúlyosabb ilyen katasztrófa Nepálban az utóbbi nyolcvanegy évben. Az első, pusztító erejű földmozgást több, ugyancsak erős utórengés követte. A természeti csapás leginkább a fővárost, Katmandut sújtotta, ahol több mint ezren haltak meg. Súlyos károk keletkeztek a főváros központi történelmi negyedében. A romba dőlt épületek között van az UNESCO világörökségi listáján szereplő, a 19. század első felében épült, kilencemeletes Darahara-torony.



Helyszíni beszámolók szerint a mentőcsapatok és a helyiek második napja megállás nélkül kutatnak a romok között rekedt esetleges túlélők után. A helyi hatóságok szerint a mentésben résztvevők nagyon kimerültek már.
Nepálban falvak százai kénytelenek magukról gondoskodni, nincs áram és víz, nem nyitottak ki az élelmiszerboltok sem. A helyiek a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mert otthonuk vagy megsemmisült, vagy életveszélyessé vált a földrengések miatt.
Halottak Kínában és Tibetben is
Legalább 24 kínai állampolgár halt meg a nepáli földrengés, illetve az utórengések következtében. Tibetben legalább 20 halott van, többtucatnyi ember hollétéről nem tudnak, körülbelül 12 ezer embert kellett evakuálni.
A 3900 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő kínai Sigatzét a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű utórengés rázta meg, több mint 1200 ház dőlt romba, és csaknem 10 ezer sérült meg. Utak váltak járhatatlanná, a térségben időlegesen megszakadt az áramellátás és a távközlési összeköttetés. Ugyanitt 54 templomot ért kár. A helyszíni jelentések szerint mindenki az esetleges további utórengésektől fél.



Ezekre a területekre már elindították a segélyeket, a sátrakat, a meleg kabátokat, takarókat, összecsukható ágyakat és hálózsákokat. A regionális kormányzat főleg élelmiszert, gyógyszert és ivóvizet juttat a rászorulóknak. A szállítási minisztérium 10 millió jüant (450,6 millió forint) helyezett a tibeti alapba.
Sajtóbeszámolók szerint az érintett kínai területeken vasárnap hóesésben vagy esőben kellett a mentőknek a helyszínen dolgozniuk.
Indiában is voltak halottjai a földrengésnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése